Azt hiszem kétség kívül az egyik legérdekesebb, legösszetettebb személyről beszélhetünk az ő esetében. Alapvetően tipikus esete a sanyarú gyerekkor negatív kisugárzására és jellemrontó szerepére. Bár a film és a musical nem ad egyértelmű nyomot Eric korai éveire, de kapunk utalást rá a végső tercet egyik mondatában: "Egy arc, mi egy anyának is sok volt..." Susan Kay könyvadaptációjában pedig fejezeteken keresztül bemutatja a torz szülött fiú szenvedését, elhagyatottságát, magányát. Számomra a legmegdöbbentőbb momentum mindjárt az első oldalakon köszönt vissza, még pedig a születés leírásában. Nehéz szülés volt, aztán mikor az anya meglátta a csúf teremtményt, megtagadta, ellökte magától. Sőt, halálát kívánta, majd csak erős rábeszélésre volt hajlandó mégis meghagyni az életét. Csak nagy nehézségek árán tudta etetni, és nevelni, folyton eltakarta, hogy ne lássa a rémséget. Aztán, ahogy nőtt a gyerek, egy maszkot készített, amit ő köteles volt hordani, különben súlyos büntetést kapott. Tulajdonképpen egész gyerekkorát a szobában töltötte. De már ekkor megmutatkozott különleges tehetsége és érzékenysége a zenére, illetve kézügyessége bármilyen szerkezet elkészítésére. Ahogy növekedett, rájött, hogy hangját képes úgy használni, hogy azzal másokat (köztük saját anyját is) elbűvölje és olyan dolgokra késztesse őket, amiket nem akarnak megtenni. Egy sajátos varázsereje volt.
Aztán a sors úgy hozta, hogy fiatal, serdülő korában el kellett menekülnie otthonából. Sokáig bolyongott, majd egy vándorcirkusz, cigányok bandája foglya lett. Ott ketrecbe zárták, és szörnyszülöttként mutogatták, megalázták, ráadásul fogva tartója fajtalankodni is próbált vele. Ekkor történt meg, hogy önvédelem közben először oltott ki egy életet. Sikerült megszöknie, de ezt a halál esetet sosem feledte. Eltorzult lelkével kóborolt a világban, kerülte az embereket. Ám húszas évei környékén egy mester ember segédje lett és beleszeretett annak lányába. Ők elfogadták küllemével együtt, ám addigra annyit szenvedett a fiú, hogy képtelen volt elhinni, hogy szerethetik, így végül -talán az egyetlen olyan környezetből, ahol nem bántották- innen is távozott és tovább menekült, tulajdonképpen önmaga elől. Rájött, hogy az egyetlen módja, hogy részese legyen a fejlődő világnak, ha tanul, képzi magát. Gyors észjárása és különleges fogékonysága a tudományok iránt hamar kiemelkedő tudásúvá tették. Következő jelentős állomása az életének Perzsia volt, ahol -ahogy az a musicalben is elhangzik- az uralkodó tudomást szerzett egy rendkívüli tudású fiatalemberről, aki mesteri építész hírében állt. A Sah hamar kiadta a parancsot, hogy építse meg számára a kínzókamrák, és csapdák legjobbikát. Több sem kellett, Eric örömmel fogadta a felkérést. Gazdag lett, elhatalmasodott rajta az alkohol és különböző ópiumok élvezete, kegyetlenné vált. Ez az aranyélet sem tarthatott soká, innen is távoznia kellett.
Mielőtt Párizsba került volna, mágusként járta Európát és hangjának különleges adottságával bűvölte el az embereket leginkább pénzért.
A francia főváros operaháza is építészként talált rá. Tekintélye nagy volt, így álnéven persze megkapta az építői jogokat. Ekkor már tudta, hogy saját otthonává alakítja az épületet. Zenéjének ördögi otthonává. Míg az építkezések folytak, ő saját titkos rejtekeit alakítgatta, és mire elkészült a mű, már saját birodalmát köszönhette. Alagutak, titkos folyosók, átjárók, rejtett kamrák és a csatorna rendszerben a perzsa csapdák hű mása.
Mikor Christine először lépte át az Operaház küszöbét, Eric, a Fantom már évek óta ott élt. Itt rávilágítanék a könyv-film-musical beli különbségekre. Amit az imént leírtam szintén Susan Kay történetét idézi. A filmben és a musicalben is a Fantom még gyerekként került be az épületbe, még pedig Madame Giry támogatásával. A könyvben azonban az asszony épp ellenkezőleg, Eric alkalmazottjaként jelenik meg. Christinnel való kapcsolata is más alapokra helyeződik a különböző feldolgozásokban. A musicalben ugye csak annyit tudunk, hogy egy ismeretlen hang tanítja a fiatal naivát. De valószínűsíthetjük, hogy korábban is tehetséges énekes volt. A könyvben azonban nem így történik. A Fantom véletlen hallja meg a fiatal lány énekét, aki se nem tehetséges, se nem ügyes, ám a férfi egy egyedi kihívásnak tekinti a lány kitanítását. Kiválasztja hát, ám cseppet sincs rá hatással a kezdetekben. Vonzódása egyértelműen az idők folyamán alakul ki.
Ez a kapcsolat az alapja az egész történetnek. Az alapján, amit az imént leírta valószínűsíthető, hogy egyszerű tanár-diák esetről beszélhetünk először, ami fokozatos ragaszkodásba megy át mind a két fél részéről, majd amint Christine hangja igazán szárnyra kél és naivából primadonna lesz, a Fantom sem gyermekként, hanem nőként tekint rá, bár úgy gondolom, hogy valahol a felszín alatt ott van még az apai gondoskodás. Azt is tudjuk, hogy sokáig a lány apjának szellemeként mutatkozott, így nem csoda, hogy ez a szál is fennmaradt. Majd, maga sem veszi észre, de beleszeret önnön művébe. Saját ragaszkodása sok esetben önmagát is megijeszti, ám már képtelen elengedni őt. Ezért is kelti égtelen haragra Raul megjelenése. A félelemtől, hogy talán elveszti a lányt, megmutatja valóját neki. Bár tudja, hogy nem viszonozhatják érzéseit, büszkesége és az évek alatt szerzett keserű tapasztalatai megkeményítik a szívét és "ha az enyém nem lehetsz, ne legyél másé se" -elv kezdi hajtani. Immár nem számít más, csak hogy magához láncolja alkotását. Az őrületbe hajszolja sértettsége és a magány, így egy sor tragédiát kell átélnie az Operaház tagjainak. Végül a szerelem, a gyengédség az, ami kirántja ebből a hévből. Az életében oly ritkán tapasztalt tapintatot és őszinte szeretetet mutatja meg neki Christine, ami végleg elhamvasztja bosszúvágyát. A kemény férfi ezen a ponton teljesen összetörik. Itt ismét kitérnék a könyvbéli kiegészítésre, ugyanis a szerint Christine sokkal több hajlandóságot és vonzalmat táplál a Fantom iránt, mint az a filmből, vagy a musicalből kiderülne. Sőt, mint ahogy azt a kiegészítésből megtudjuk (bár ez a Fantom folytatásában a a Love Never Diesban is kifejtésre kerül), miután Christine és Raul távozik Eric rejtekéről, a lány visszatér még mesteréhez. A könyvben csak Raul valószínűsíti, hogy együtt töltöttek egy éjszakát, ám a musical második részében ez konkrétan kimondásra is kerül a Fantom-Christine szerelmi duettben. Ennek az eredménye Gusztáv, Christine fia.
Szóval sokkal mélyebb érzelmek bújnak meg a háttérben, mint amit az első musical feldolgozás megmutat. Amiben a könyv szintén eltér az előadásoktól, hogy abban a Fantom nem sokkal Christine távozása után meghal. Az írás szerint a naiva azért is tér vissza hozzá, hogy elbúcsúzzon tőle. Ehhez képest a musical folytatásában ugye a férfi él, egészséges és természetesen továbbra is vágyódik szerelme után. Sőt, ugyebár a darab végén nem hogy nem a Fantom, hanem pont, hogy Christine az, aki meghal. Ez ugye a könyvvel nem összeegyeztethető, ám a filmmel annál inkább, hiszen a ha visszaemlékezünk, a záróképben Christine sírját látjuk, rajta a Fantomra utaló vörös rózsával.
Ennyi a történet önmagában. A Fantom jelleme, személyisége -mint ahogy az elején is utaltam rá- gyerekkorának szörnyűségére vezethető vissza. A kegyetlenség, a gyilkosság mind annak a következménye, amit élete során el kellett szenvednie másoktól. Pont ezért olyan megható az a jelenet, mikor Christine őszintén gyengéd és kedves hozzá. Olyan helyzetbe hozza a férfit, amit soha nem tapasztalhatott élete során. Ettől törik meg, egyszerűen összeroskad a hatalmas érzelmi áradat alatt. A váratlan viszonzás egy olyan embertől, akitől mindig is szerettük volna, de sosem várhattuk el valóban elviselhetetlen erővel hathat az emberre. Még normál körülmények között is, hát még ha olyan múlttal rendelkezik, mint Eric.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése