Októberben ismét eljön a Zene Angyala

Októberben folytatódik a Madách Színházban Az operaház fantomja. Bár a szereposztás még nem nyilvános, mégis az előadásokra nagyrészt elkeltek a jegyek. Ez is jól mutatja, hogy bárki is áll színpadra majd ősszel, a közönség hűen visszatér, hogy részese legyen az Operaház ezen varázslatos titkainak.

Az előadások időpontjai:
15. péntek 19.00
16. szombat 15.00, 19.00
17. vasárnap 15.00, 19.00
18. hétfő 19.00
19. kedd 19.00
22. péntek 19.00
23. szombat 19.00
24. vasárnap 19.00

Jegyek kaphatók: augusztus 30. 10.00 órától a Madách Színház jegypénztárában, illetve online augusztus 31. 13.00 órától a www.madachjegy.hu -n.

Karakterjellemzések - Christine Daaé

Egy ártatlan kislány, aki a nagyok játékává válik. Leginkább így jellemezném. Az abszolút naiva. A film szerint már egészen kiskora óta kísértette a Fantom apja szellemeként, illetve a Zene Angyalaként, a könyvben azonban csak felnőttként ismeri meg. Akárhogy is nézzük, állandó jelenlétre utal az életében. Ha a filmet nézzük alapnak, akkor azzal igazolhatnánk Eric döntését, hogy gondoskodni akart a kislányról és egy tiszta, igaz tehetséget akart kinevelni. A másik felfogás alapján azonban inkább csak a bizonyítási vágy vezérelte. Susan Kay változatában le is írja, hogy egy buta, gyenge hangi adottságú lánynak tartja, míg meg nem tanítja az igazi zenére. Aztán persze a rengeteg törődés, közös munka és a lány fejlődése következtében bele szeret. Christine, akármelyik variációt is nézzük, apaként, tanárként, egy ismeretlen világ képviselőjeként néz a Fantomra, amíg meg nem történik a személyes találkozó. Azután, hogy férfiként is belép az életébe, egyértelműen változik ez a kapcsolat. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Christine Daaé édesapja egy ismert hegedűművész, így tudhatjuk, hogy születésétől kezdve része az életének a zene. A tehetsége is adott, de apja halála után elkallódni látszik a Fantom megérkezéséig. De ebből az időből lép a képbe Raul is, aki gyermekkori szerelmeként hihetetlen erővel vonza a lány, nem csak külsősége, vagyona miatt, de magáért a tényért, hogy egy élő kapocs egy elmúlt, szeretett világgal. Úgy gondolom, ez az a fő erő, ami összeköti őket. Persze ki ne tudna gyorsan beleszeretni egy fiatal, jóképű és tehetős úriemberbe, aki ráadásul mindent bevet, hogy megnyerje tetszésünket?! Így hát könnyen jön ez a szerelem, de ahogy az a Fantom folytatásából kiderül, könnyen is megy.
Tény, hogy az első rész végén, -akármelyik feldolgozást is nézzük- Christine elhagyja a Fantomot Raul kedvéért. Arra csupán utalásokat kapunk, hogy mi történt azután. A folytatásban persze fény derül a titokra: egy közös, szenvedélyes éjszaka a Fantommal, amelynek eredménye Gusztáv. Na most ezek után pláne megkérdőjelezzük, hogy igazából melyik vonzalom volt a felszínes? Raul iránt, akihez egy múltbéli szerelem fűzte megtoldva egy jó adag felszínes érzelemmel, vagy a Fantom iránt, akihez a kezdetben a mesterhez való erős kötődés fűzte, ami talán a végére igaz, mély szerelemmé vált legyőzve a szörnyű valóságot? A Love Never Dies-ban erre is megkapjuk a választ. Christine szerette mind a két férfit, de ha az igaz szerelem kérdésre akarunk választ kapni, akkor a Fantomhoz lyukadunk ki. Szerette Rault, ő volt a biztonságos otthon, a régi társ, a "hazaértem" érzés... de tudjuk, hogy 10 év alatt bizony korán sem ilyen maradt a vikomt. Szerencsejátékos és alkoholista lett, nem az az ember, akire a primadonna vágyott. Vele szemben ott volt a Fantom, aki levetve az angyali álcát, saját valóját mutatta meg. Mind a két férfi hibázott, de valahol mindegyikük hibája a lányra vezet vissza. A Fantom gyilkolt, mindezt azért, hogy Chrsitine csillogását fenn tarthassa. Raul pedig lezüllött azért, mert érezte, felesége szíve mélyén bánja, hogy vele tartott.
Hát milyen ember is ez a lány? Egy kis naiva, akit hirtelen elnyel a siker. De vajon képes volt megmaradni olyan ártatlannak, mint amilyennek a két férfi megszerette? Az első Fantom részben egyértelműen ilyen, talán két pont van, mikor megmutatja női erejét: mikor általa próbálják a Fantomot tőrbe csalni, illetve, mikor Eric választás elé állítja, hogy ő, vagy Raul. Gyakorlatilag a választási helyzetet nem tudja kezelni, hiszen a csapda ötletnél is ki kellett volna játszania a Fantomot Raulnak. Egyiket a másikért. Holott mindvégig ő a központ. Bár csak bábunak látszik, talán ő, aki mozgatja a szálakat, még ha öntudatlanul is. Vajon mi minden történt volna másképp, ha idejében képes megértetni a Fantommal, hogy Rault választja? Persze a férfi is vak volt, mert vak akart lenni. De ha megnézzük a folytatást, azt látjuk, hogy mégis csak Christine döntött rosszul, hiszen mindvégig szerette a Fantomot, és azáltal, hogy mégis Raul mellett maradt, tönkre tette mind a hármuk életét, sőt Gusztáv is egy olyan férfi mellett nőtt fel, aki sosem tudta igazán sajátjaként szeretni annak ellenére, hogy nem is sejthette, hogy a Fantom gyermekét neveli. A Love Never Dies-ban Christine már egy ismert primadonna, mégis naivaként hoz döntéseket és mintha csak azt látnám, hogy rácsodálkozik minden körülötte folyó eseményre. Holott minden köré csoportosul még mindig. Mindenesetre felnőtt családanyaként a legfontosabb a kisfia, Gusztáv. Ez az a vezér szál, ami egy pillanatra sem változik meg. És ez hozza el a végzetét is, meghal, hogy fiát mentse. Ostoba, véletlen halál. Ráadásul ismét úgy választ a két férfi között, hogy nem kell nyíltan kimondania, mit gondol, egyszerűen Raul továbbáll, hogy a lány végre boldog lehessen a Fantommal. És Christine, mintha nem bánná nagyon. Elolvassa a búcsúlevelet, kicsit bánkódik, aztán már a fiát keresi. Azt hiszem Raul ennél többet érdemelne. Aztán eljönnek az utolsó percek és ő igaz szerelme, a Fantom karjaiban hal meg egy utolsó csók után.
Összességében Christine Daaét sodorja az élet magával. Akárhányszor döntés elé állították, valahogy magától megoldódtak a kérdések és minden a helyére került, vagy így, vagy úgy. Nem volt egy olyan pillanat, mikor választania kellett és ő határozottan azt mondta: igen, ezt akarom. Hiszen, mikor a Fantom felteszi neki a kérdést, akkor is megcsókolja, majd elmegy, majd visszajön. Azt hiszem, nem igazán határozott jellem, vagy talán csak naivsága nem engedi, hogy keményen a sarkára álljon. Akárhogy is, élete rengeteg más ember életét határozta meg, még ha ő ezzel nem volt tisztában.

Karakterjellemzések - Eric, a Fantom

Azt hiszem kétség kívül az egyik legérdekesebb, legösszetettebb személyről beszélhetünk az ő esetében. Alapvetően tipikus esete a sanyarú gyerekkor negatív kisugárzására és jellemrontó szerepére. Bár a film és a musical nem ad egyértelmű nyomot Eric korai éveire, de kapunk utalást rá a végső tercet egyik mondatában: "Egy arc, mi egy anyának is sok volt..." Susan Kay könyvadaptációjában pedig fejezeteken keresztül bemutatja a torz szülött fiú szenvedését, elhagyatottságát, magányát. Számomra a legmegdöbbentőbb momentum mindjárt az első oldalakon köszönt vissza, még pedig a születés leírásában. Nehéz szülés volt, aztán mikor az anya meglátta a csúf teremtményt, megtagadta, ellökte magától. Sőt, halálát kívánta, majd csak erős rábeszélésre volt hajlandó mégis meghagyni az életét. Csak nagy nehézségek árán tudta etetni, és nevelni, folyton eltakarta, hogy ne lássa a rémséget. Aztán, ahogy nőtt a gyerek, egy maszkot készített, amit ő köteles volt hordani, különben súlyos büntetést kapott. Tulajdonképpen egész gyerekkorát a szobában töltötte. De már ekkor megmutatkozott különleges tehetsége és érzékenysége a zenére, illetve kézügyessége bármilyen szerkezet elkészítésére. Ahogy növekedett, rájött, hogy hangját képes úgy használni, hogy azzal másokat (köztük saját anyját is) elbűvölje és olyan dolgokra késztesse őket, amiket nem akarnak megtenni. Egy sajátos varázsereje volt.

Aztán a sors úgy hozta, hogy fiatal, serdülő korában el kellett menekülnie otthonából. Sokáig bolyongott, majd egy vándorcirkusz, cigányok bandája foglya lett. Ott ketrecbe zárták, és szörnyszülöttként mutogatták, megalázták, ráadásul fogva tartója fajtalankodni is próbált vele. Ekkor történt meg, hogy önvédelem közben először oltott ki egy életet. Sikerült megszöknie, de ezt a halál esetet sosem feledte. Eltorzult lelkével kóborolt a világban, kerülte az embereket. Ám húszas évei környékén egy mester ember segédje lett és beleszeretett annak lányába. Ők elfogadták küllemével együtt, ám addigra annyit szenvedett a fiú, hogy képtelen volt elhinni, hogy szerethetik, így végül -talán az egyetlen olyan környezetből, ahol nem bántották- innen is távozott és tovább menekült, tulajdonképpen önmaga elől. Rájött, hogy az egyetlen módja, hogy részese legyen a fejlődő világnak, ha tanul, képzi magát. Gyors észjárása és különleges fogékonysága a tudományok iránt hamar kiemelkedő tudásúvá tették. Következő jelentős állomása az életének Perzsia volt, ahol -ahogy az a musicalben is elhangzik- az uralkodó tudomást szerzett egy rendkívüli tudású fiatalemberről, aki mesteri építész hírében állt. A Sah hamar kiadta a parancsot, hogy építse meg számára a kínzókamrák, és csapdák legjobbikát. Több sem kellett, Eric örömmel fogadta a felkérést. Gazdag lett, elhatalmasodott rajta az alkohol és különböző ópiumok élvezete, kegyetlenné vált. Ez az aranyélet sem tarthatott soká, innen is távoznia kellett.
Mielőtt Párizsba került volna, mágusként járta Európát és hangjának különleges adottságával bűvölte el az embereket leginkább pénzért.
A francia főváros operaháza is építészként talált rá. Tekintélye nagy volt, így álnéven persze megkapta az építői jogokat. Ekkor már tudta, hogy saját otthonává alakítja az épületet. Zenéjének ördögi otthonává. Míg az építkezések folytak, ő saját titkos rejtekeit alakítgatta, és mire elkészült a mű, már saját birodalmát köszönhette. Alagutak, titkos folyosók, átjárók, rejtett kamrák és a csatorna rendszerben a perzsa csapdák hű mása.
Mikor Christine először lépte át az Operaház küszöbét, Eric, a Fantom már évek óta ott élt. Itt rávilágítanék a könyv-film-musical beli különbségekre. Amit az imént leírtam szintén Susan Kay történetét idézi. A filmben és a musicalben is a Fantom még gyerekként került be az épületbe, még pedig Madame Giry támogatásával. A könyvben azonban az asszony épp ellenkezőleg, Eric alkalmazottjaként jelenik meg. Christinnel való kapcsolata is más alapokra helyeződik a különböző feldolgozásokban. A musicalben ugye csak annyit tudunk, hogy egy ismeretlen hang tanítja a fiatal naivát. De valószínűsíthetjük, hogy korábban is tehetséges énekes volt. A könyvben azonban nem így történik. A Fantom véletlen hallja meg a fiatal lány énekét, aki se nem tehetséges, se nem ügyes, ám a férfi egy egyedi kihívásnak tekinti a lány kitanítását. Kiválasztja hát, ám cseppet sincs rá hatással a kezdetekben. Vonzódása egyértelműen az idők folyamán alakul ki.
Ez a kapcsolat az alapja az egész történetnek. Az alapján, amit az imént leírta valószínűsíthető, hogy egyszerű tanár-diák esetről beszélhetünk először, ami fokozatos ragaszkodásba megy át mind a két fél részéről, majd amint Christine hangja igazán szárnyra kél és naivából primadonna lesz, a Fantom sem gyermekként, hanem nőként tekint rá, bár úgy gondolom, hogy valahol a felszín alatt ott van még az apai gondoskodás. Azt is tudjuk, hogy sokáig a lány apjának szellemeként mutatkozott, így nem csoda, hogy ez a szál is fennmaradt. Majd, maga sem veszi észre, de beleszeret önnön művébe. Saját ragaszkodása sok esetben önmagát is megijeszti, ám már képtelen elengedni őt. Ezért is kelti égtelen haragra Raul megjelenése. A félelemtől, hogy talán elveszti a lányt, megmutatja valóját neki. Bár tudja, hogy nem viszonozhatják érzéseit, büszkesége és az évek alatt szerzett keserű tapasztalatai megkeményítik a szívét és "ha az enyém nem lehetsz, ne legyél másé se" -elv kezdi hajtani. Immár nem számít más, csak hogy magához láncolja alkotását. Az őrületbe hajszolja sértettsége és a magány, így egy sor tragédiát kell átélnie az Operaház tagjainak. Végül a szerelem, a gyengédség az, ami kirántja ebből a hévből. Az életében oly ritkán tapasztalt tapintatot és őszinte szeretetet mutatja meg neki Christine, ami végleg elhamvasztja bosszúvágyát. A kemény férfi ezen a ponton teljesen összetörik. Itt ismét kitérnék a könyvbéli kiegészítésre, ugyanis a szerint Christine sokkal több hajlandóságot és vonzalmat táplál a Fantom iránt, mint az a filmből, vagy a musicalből kiderülne. Sőt, mint ahogy azt a kiegészítésből megtudjuk (bár ez a Fantom folytatásában a a Love Never Diesban is kifejtésre kerül), miután Christine és Raul távozik Eric rejtekéről, a lány visszatér még mesteréhez. A könyvben csak Raul valószínűsíti, hogy együtt töltöttek egy éjszakát, ám a musical második részében ez konkrétan kimondásra is kerül a Fantom-Christine szerelmi duettben. Ennek az eredménye Gusztáv, Christine fia.
Szóval sokkal mélyebb érzelmek bújnak meg a háttérben, mint amit az első musical feldolgozás megmutat. Amiben a könyv szintén eltér az előadásoktól, hogy abban a Fantom nem sokkal Christine távozása után meghal. Az írás szerint a naiva azért is tér vissza hozzá, hogy elbúcsúzzon tőle. Ehhez képest a musical folytatásában ugye a férfi él, egészséges és természetesen továbbra is vágyódik szerelme után. Sőt, ugyebár a darab végén nem hogy nem a Fantom, hanem pont, hogy Christine az, aki meghal. Ez ugye a könyvvel nem összeegyeztethető, ám a filmmel annál inkább, hiszen a ha visszaemlékezünk, a záróképben Christine sírját látjuk, rajta a Fantomra utaló vörös rózsával.
Ennyi a történet önmagában. A Fantom jelleme, személyisége -mint ahogy az elején is utaltam rá- gyerekkorának szörnyűségére vezethető vissza. A kegyetlenség, a gyilkosság mind annak a következménye, amit élete során el kellett szenvednie másoktól. Pont ezért olyan megható az a jelenet, mikor Christine őszintén gyengéd és kedves hozzá. Olyan helyzetbe hozza a férfit, amit soha nem tapasztalhatott élete során. Ettől törik meg, egyszerűen összeroskad a hatalmas érzelmi áradat alatt. A váratlan viszonzás egy olyan embertől, akitől mindig is szerettük volna, de sosem várhattuk el valóban elviselhetetlen erővel hathat az emberre. Még normál körülmények között is, hát még ha olyan múlttal rendelkezik, mint Eric.

Karakter jellemzések - Raoul de Chagny

Szőke herceg fehér lovon. Gyakorlatilag az első részben ennyivel jellemezhető. Valljuk be, a film erre a látszatra a legteljesebb mértékig rá is segít (idézzük csak fel a temetős jelenetet, ahol az ifjú vikomt fehér lovon vágtat, hogy megmentse szerelmét). De azért nála is érdemes kicsit visszatekinteni a múltba. Tudjuk, gyerekkori szerelem volt közte és Christine között, mikor hajdanán közös estéket töltöttek egy kis padlás szobában a tengerparton, mikor mr. Daae még élt. Bár Raul itt már nem volt azért annyira gyerek, hiszen, ha emlékeim nem csalnak, ő már tizennégy éves volt ekkor. Nem csoda tehát, ha megmaradt benne az emlék. Az viszont, hogy az érzelem mindvégig lángolt benne az elmúlt évek során, még romantikus fejjel sem jelenthető ki. Tény, hogy ha Christine-t nem látja azon az estén csillogó primadonnaként, ugyan úgy a múlt árnyéka marad, mint Kicsi Lotte emléke. Ebben nagyon is igaza volt a Fantomnak: "Ő se tudna rólad, ha nem fedezlek fel." Főleg, ha Raul akkori életvitelét nézzük. Gazdag, fiatal, jó képű fiú, aki kétség kívül kiélvezte minden adottságát. Ez főleg a könyvekből szűrhető le, ahol egyértelműen világfinak írják le a vikomtot. Nem csoda hát, hogy Christine is csak akkor vált ismét láthatóvá, mikor fényárban úszott. Na most jogosan tehetjük fel a kérdést, mennyire lehet erre komoly, mély kapcsolatot alapozni? Persze, mondhatjuk, hogy fellángolt a régi szerelem, de azért lássuk be, tizennégy évesen holtig tartó szerelemről beszélni ritka esetbe lehet. De tegyük fel, hogy ők a kirívó példa. Elvégre ha Raul nem gondolta volna komolyan a lánnyal a dolgot, nem küzd érte annyit. Kis híján az életébe is került, hogy megmentse a Fantom karmai közül. Ez minden bizonnyal megbecsülésre méltó dolog.
Azt hiszem, ha csak az első darabot nézem, egyértelműen elkönyveltem volna az ideális jó fiúnak ezt a karaktert. Bátor, tiszta szívű fiú, aki az igaz szerelemért küzd. Szép is az. De hogy lett belőle az az alkoholista szerencsejátékos, akivel a folytatásban találkozunk? Na erre lehet szép kis példázatokat mondani. Durva, agresszív férfiként mutatkozik be a tíz évvel későbbi történetben. Egyrészről elítélendő, mert ugye az alkohol nem megoldás, de ha mögé tekint, lehet, hogy nagyon is megértést érdemel. Gondoljunk csak bele. Azzal a tudattal kell leélnie az életét, hogy a felesége talán nem is őt szereti... hiszen Az Operaház fantomja végén Christine választása minden, csak nem egyértelmű. Persze, Raullal távozik a helyszínről, de keringtek legendák róla, hogy visszatért még hozzá. Ráadásul sosem mutatott akkora szenvedélyt és odaadást iránta, mint a Fantom iránt. Ezekkel a kétségekkel biztos nehéz lehet együtt élni. Ráadásul gyakorlatilag a párja egy ismert és rajongott primadonna. Raulnak meg nincs semmije a vagyonán kívül. Így gyakorlatilag egyre csak azzal szembesült, hogy a feleségét mindenki imádja, isteníti, és ahogy egyre inkább belehajszolódott a szerencsejátékba és eltékozolta a vagyonát, egyre jobban rászorult Christine keresetére. Úgyhogy gyakorlatilag az erős, határozott fiatal férfiból hamar egy züllött, megtört, agresszív senki lett, aki csak azért nem végezte az utcán, mert a hitvese eltartja. Egy ilyen gödörből már igazán van kiút. Ám mielőtt végképp elítélném Rault, előnyére szól, hogy mikor ismét összesodorja a sors őket a Fantommal és szembesül vele, hogy Christine a Fantomot választaná, önként félreáll, gyakorlatilag meg sem várva a szembesítést. Persze erre rásegít a Fantom befolyása, és a tudat, hogy a 10 éves fiúk, Gusztáv talán nem is az ő gyermeke. Viszont még kétségkívül tiszta szívéből szereti a lányt, és az boldogsága érdekében távozik a színről.
Összegezve tehát Raul egy tipikus példája a tönkre ment életnek. Fiatal korában megkapott mindent, amire csak vágyott, semmiért nem kellett igazán küzdenie. Aztán megjelent Christine, akiért küzdeni kellett és így még vonzóbb lett, aztán persze bele is szeretett, ám sosem tudta igazán kiélvezni ezt a szerelmet, mert mindig ott volt a háttérben egy árny, ami közéjük állt. Ezt pedig nem tudta feldolgozni, az alkoholba és a szerencsejátékba menekült, és végül tönkre ment bele. Aztán, mint egy végső jó döntésként elengedte szerelmét, hogy legyen boldog amellett, akire mindig is vágyott. Raul jó ember, csak gyenge. Tudjuk, hosszú életet élt, hiszen az első rész elején idős emberként láthatjuk, ahogy még mindig a múlton kesereg. Biztos, hogy mire megtanulta értékelni Christine-t, már hiába volt minden. De szerette ezt a lányt. Teljes szívéből.

Karakter jellemzések - Madame Giry

Egy rendkívül érdekes karakter. Két féle szemszögből lehet megközelíteni: az egyik a filmre alapozható, ami szerint gyerekkorától ismerte a Fantomot (ez van amúgy a musical színpadi változatában is), a másik pedig a könyvhöz hű felfogás, ami szerint csak felnőttként találkoztak először.Amennyiben a gyerekkori ismeretséget vesszük alapul, jogosnak vélhető a Madame elfogultsága a Fantomot illetően. Együtt nőttek fel, érzelmileg tehát kötődhet a férfihez. Így azonban felmerült bennem a kérdés, hogy miért segítette Christine patronálását, amikor tulajdonképpen a lány az ő helyére lépett a Fantom szívében. Bár feltehetően soha nem is alakult ki vonzalom a Madame és közte, de egyoldalú érzelemről beszélhetünk. A lényeg, hogy az első részben még támogatja Christine-t, ám ez a második részre megváltozik. Ez betudható annak, hogy immár lánya pályázott a mester elismerésére és ezt próbálta elérni, vagy pusztán sértettséget érzett, amiért a fiatal primadonna cserbenhagyta a férfit. Bár ez az állítás azon a ponton megdől, mikor a Madame az első rész végén megmutatja Raulnak a Fantom rejtekéhez vezető utat. Ezzel viszont visszakanyarodnék ahhoz az állításomhoz, hogy mindvégig a Fantom első számú megbízottja akart lenni, és presztízsét talán csak ez a lány tudta volna megakadályozni, ezért úgy gondolta, hogy a legkönnyebben úgy szabadul meg tőle, ha segíti a vikomtot szerelme megszöktetésében. Talán mindvégig benne bujkált a vágy, hogy eltüntesse Christine-t, csak a Fantom iránti érzelmei és nem utolsó sorban talán félelme megakadályozta, hogy bármit is tegyen. Ez a gondolatmenet azonban ismételten megkérdőjelezhető, hiszen a film egyértelműen egy olyan Madame-ot mutat be, aki lányaként szereti és támogatja az ifjú primadonnát. A színdarab beli megformálása már kicsit hidegebb és távolságtartóbb, és sokkal konspiratívabb, mint az előbb említett változat. Például, mikor Christine és Meg az öltözőben megosztják félelemeiket egymással, és a Fantomról beszélnek, Meg anyja egyértelműen hallgatózik és akkor lép közbe a párbeszédben, mikor lánya barátnője jobban kifejtené az Angyallal kapcsolatos nézeteit. Tehát valami egyértelműen van a háttérben.

Annyi bizonyos, hogy az első részben még nem lehet konkrétan meghatározni, hogy Madame Giry miért is közvetít a Fantomnak, és hogy valójában segítője is, vagy csupán a "postás" szerepét tölti be?! Nos, ez a kérdés a folytatásban már sokkal egyértelműbbé válik. A madame és a lánya is a Fantomnak dolgoznak, akit jelenleg csak Mr. Y-nak hívnak. Coney Island-en hoznak létre egy elvarázsolt parkot, ahol az igazgató minden bűverőjét latba vetve működteti a csodahelyet. Itt válik állandó fellépővé Meg Giry, mint táncos-énekes. A darab folyamán megtudjuk, hogy a Giry lányok mentették ki a Fantomot az operaházból, az üldözők elől. És íme, ismét jogos a kérdés, miért? Meg akkoriban még nem igazán ismerhette a férfit, így egyértelműen anyja döntése volt a lépés, és ő akart mellette maradni. Aztán tíz évig neki dolgoznak, segítik, mindezt miért? Annyi kiderül, hogy az elmúlt évek alatt Meg Giryben erős megfelelési vágy alakul ki, ami köthető szerelmi vonzalomhoz, vagy pusztán a mester iránti elkötelezett odaadásnak. Én az előbbit részesíteném előnyben, elvégre a mű végén Meg elméje oly mértékig megbomlik, hogy ilyen lépésre szerintem csak a viszonzatlan szerelem késztetheti.
Tehát feltehetően az a bizarr helyzet állhat fenn, hogy anya és lánya ugyan azon férfiért adta oda mindenét, aki -mondanom se kell- egyikőjük érzelmét sem viszonozta. De még mielőtt végképp csalárd, semmire kellő fickónak bélyegeznénk ezt a titokzatos lényt meg kell említenem, hogy Susan Kay könyvében tökéletesen leírta, hogy a Fantom olyan varázslatos bűverőt hordozott a hangjában, amivel akarva, akaratlan bárkit levett a lábáról. Külseje torzultságát ezzel a képességével bármikor előnyére változtathatta. Így érthetővé válik a két nő gyengesége irányába. A kérdés az, hogy volt-e a Fantomban szándékos bűvölés, vagy a csupán engedte, hogy segítsék munkáját. Az ő karakteret bőven megéri az elemzést. Viszont a folytatás végén megtudjuk ugyebár a szörnyű titkot, hogy (anyja kényszerére, vagy sem, de) Meg prostitúcióból szerez pénzt Coney Island működtetéséhez a Fantom tudta nélkül. Csak az anyja tud erről. Vajon miféle eltorzult gondolat vezet oda egy anyát, hogy erre kényszerítse, vagy akár csak hagyja, hogy lánya ezt művelje magával?
Összességében tehát Madame Giry egy igazán titokzatos karakter. Annyit bizonyosa tudunk, hogy valami rejtett szál köti a Fantomhoz, de hogy ez érzelmi-e, vagy tárgyias, illetve ezeken belül szerelmi, avagy anyagi támogatás fejében tette, amit tett, erre nem igazán van válasz.

Karakter jellemzések - Meg Giry

Fiatal balerina. Egyértelműen anyja nyomdokaiba akar lépni, és a neki való folytonos megfelelési vágy kiszolgáltatottá teszi lelkileg. Ez a tulajdonsága igazán a Fantom folytatásában, a Love never dies-ban tör felszínre. Az Operaház Fantomjában még csak egy erőteljes mellékszereplőként jelenik meg. Christine talán egyetlen, de minden esetre legjobb barátja. Vele van végig, és biztosan hisz a Fantom létezésében, bár a tényt, hogy a Fantom hús-vér ember, ő is csak a történet végén kezdi felfogni. Érdekes, hogy míg az első részben legfőbb támasza a fiatal primadonnának és úgy látjuk, egy pillanatig sem irigyli tehetségét, a folytatásban teljesen kifordul magából, féltékeny lesz Christine-re, sőt, mondhatni babérjaira tör, hiszen énekes-táncosként igyekszik karriert befutni Coney Island-en. Erős érzelmi szálak kötik a Fantomhoz a folytatásban, mondhatni, próbálja átvenni barátnője helyét. Minden erejét megfeszítve igyekszik elérni a férfi elismerését, aki persze még mindig a naivát siratja. Drámaivá válik a sorsa, és élete, a folytonos küzdelem a tökéletességre, végül megtörik, elméje felbolydul és kontrollt vesztve először rablóvá, majd gyilkossá válik. Kétség kívül az egyik leginkább kifordult személyiség lesz belőle.Ő sem igazán kap hosszabb jellemzést a könyvekben. Alacsony, vékony lánynak írják, tipikus balettpatkány. Korán sem olyan naiv, mint partnernője. Határozott teremtés, bátor, tudja, mit akar, mégsem helyezte saját törekvéseit szerettei elé. Ez persze visszavezethető anyja keménységére, aki minden bizonnyal szigorú neveltetésben részesítette. Csak feltételezésekbe bocsátkozhatom, de úgy hiszem Meg eltorzult személyiségét a folytatásban anyja nevelése, szigora és a szeretetének -talán- hiánya okozhatta. Annyit tudunk, hogy Meg és Christine együtt nőttek fel, és feltehetőleg ugyan úgy kezelték őket. Ám valószínű, hogy mikor Christine-t a Fantom kiemelte, saját tanítványává tette és ezt Madame Giryvel is tudatosította, a Madame számára is akaratlan, de sokkal inkább a figyelem központjába került. Meg pedig ott volt, tehetséges táncosként, de semmi több. Ez talán már abban az időben is bántotta, de erre nem szenteltek az írók külön figyelmet, így nem tudhatjuk. A folytatásban viszont végre megkapja a kívánt reflektorfényt, ám hiába, az is csak hamis délibáb, mert amint Christine megjelenik a színen, a Fantom figyelme csakis az övé lesz és bár anyja korán sem tünteti már ki figyelmével a primadonnát, Meg bomlott lelke és érzelmi kudarcai visszafordíthatatlan cselekményre kényszerítik. Ráadásként megtudjuk a darab végén, hogy Meg anyja késztetésére, vagy pusztán a Fantomért való odaadásból, de egy ideig prostitúcióból szerez pénzt a park működtetésére. Erről persze a férfi mit sem tud, így felmerül a kérdés, hogy ismételten mennyi szerepe van ebben a Madame-nak. Az biztos, hogy Meg lelki torzultsága valahol mindenképpen anyjánál róható fel.

Az Operaház Fantomja - A magyar darab (második felvonás)

Az első felvonás félelmetes és megrázó zárása után némi könnyed humor engedtetik meg a második felvonás első jelenetében, amikor a vörös függöny mögül két, bagolynak öltözött alak bújik elő. A két igazgató az. Itt már sejthetjük, a maszkabál következik. A függöny széttárul, megelevenedik előttünk a színes forgatag. Egy magas lépcső, tele tarka, mindenféle jelmezes alakokkal és szól a dal: "Maszkabál, papírálarc kavalkád! Maszkabál, rejtsd el az arcod és senki rád nem ismer!" A színek táncra kelnek, megjelenik az -immár- jegyespár is. Ami érdekessége ennek a jelenetnek, hogy Christine-t elragadja tánc közben Raultól egy Fantom jelmezes alak, aztán kézről kézre táncoltatják a fiatal lányt, aki riadtan forog, majd kétségbeesve találja meg ismét szerelmét a tömegben. Azt visszatér a refrén rész, belassul a zene és megjelenik a Vörös Halál a lépcső tetején. A Fantom immár gúnyos, haragos és sértett. Ez hallatszik a hangján is és a mozgása is ezt tükrözi, ahogy a ritmusra lépked lefelé. Átnyújtja (pontosabban dobja) új művét, a Don Juant a berezelt igazgatóknak. Majd magához vonza Christine-t. Érdekes, milyen erővel bír a lány felett, hiszen csak megszólítja és ő máris engedelmesen odalép elé. Raul tehetetlenül nézi a jelenetet. Egy pillanatra mintha elgyengülni látszana a Fantom, majd egy hirtelen kitörés, megragadj a lány nyakába lógó jegygyűrűt és kitépi onnan, magával ragadva. Alig néhány pillanat és már el is nyeli őt a föld. Mindenki riadtan menekül a helyszínről, Raul azonban elkapja Madame Giryt. Ez gyakorlatilag ugyan az, mint a film, csak nem kapunk olyan részletes ismertetőt a Fantom múltjáról. Persze ez a rész úgy a filmben, mint a musicalben is egyértelmű eltérés a könyvhöz képest, hiszen abban úgy tudjuk, a Fantom már felnőttként került az operaházba. Na de Madame Giry ismét elmeséli, hogy balettkarosként miként emlékszik vissza a cirkuszra, ami a városba jött és magával hozta ezt a torzszülöttet.

Következő kép, az igazgatók irodája, újabb levélbontás. Ez már egyértelmű eltérés a filmtől. A levelekben a Fantom panaszt emel a kórussal szemben. Újabb felháborodás, ismét bevonulnak a főbb szereplők, akárcsak az előző ilyen jelenetben. Carlotta sértve érzi magát a kis szerep miatt, az igazgatók őrjöngenek, Christine nem akarja elvállalni a szerepet. Raulban megszületik a terv, miként kaphatják el a Fantomot. Christine elviharzik, a csapat többi tagja pedig kapva az ötleten tervet sző.

Következő jelenet, a Don Juan próbája. Háttérben a kórus, elől a szólisták és egy szál zongora. Ez is egy az egyben kimaradt a filmből. Piangi nem boldogul a dalával, a kórus nevet rajta, Carlotta pedig a szerzőt gúnyolja. Christine úszik az árral. Aztán a kavalkádban váratlan megszólal a zongora teljesen magától. Rögtön elhallgat mindenki. A sorok rendeződnek, minden hang a helyére kerül. Aztán a fény a fiatal naivára téved, aki lassan magára teríti köpenyét és a zene ált vált a temetői témára. Christine előre lép a színpad elejére, közben mögötte átrendeződik a színpad és meglátjuk a sírokat. Megkezdődik a lány szívszorító imája apjához. Félhomály uralkodik a színpadon, csupán tompa kék fények mutatják a földöntúli látványt. Christine szomorúan borul apja sírjára, majd egy égi hang szólítja meg hirtelen: "Elveszett gyermek, árva lélek, túl soká volt távol..." Riadtan kapja fel a fejét, nem tudja, kié lehet a hang. "Jó apám, Angyal, Fantom, barát... mond melyik vagy?" De a hang egyre csak szólítja. Egyszer csak köpenyes alak suhan el mellette. A színpad különböző pontjain bukkan fel, majd tűnik el a Fantom. Közben Raul is megérkezik, rémülten látja, szerelme ismét az Angyal hatalmába került. Utolsó pillanatban rántja ki őt a köpenyes alak kezei közül. Ekkor jelenik meg teljes valójában a Fantom a sírok feletti emelvényen. Itt nincs közvetlen párbaj, mint a filmben, hanem a Fantom szemfényvesztéssel ijeszti el a párt, ahogy a temető különböző pontjain megjelenik és szikracsóvákat kelt a földből. A szerelmesek elmenekülnek, mire a rém ismét bosszú esküszik ellenük.

Következő kép: Don Juan előtti készülődés. Katonák jelennek meg a színpadon, majd az igazgatók és Raul. A csapdára készülnek. Majd hirtelen a semmiből felhangzik a Fantom kísértő szava, aki gúnyolja a vikomtot és csapatát. Majd egy váratlan pisztoly dördülés, amit az egyik katona ejt meg, miután egy pillanatra feltűnik egy fekete köpeny az ötös páholyban. De hiába, nem találja el.

A függöny szét megy, Don Juan szín. Teljesen más, mint a film. Egy vár egyik belső helyiségét láthatjuk, benne egy bőségesen megrakott asztal és a táncosok, akik orgiát játszanak. Megjelenik Piangi is cifra vörös úri jelmezében, ugyan úgy megtörténik a jelmez csere, ahogy a filmben, ám a szolga itt korán sem úgy néz ki, mint a mozis változatban. Itt gyakorlatilag egy hóhér jelenik meg a szemünk előtt. Fekete nagy köpeny, kivágott szemű csuklya. (Abszolút hangulatromboló számomra) A színpad kiürül, csak a szolga áll még ott, közben egy rövid fényfelvillanással meglátjuk, ahogy a háttérben valaki megfojtja Piangit. A szolga is látja, kétkedve kérdezi: "Gazdám?!" Ám a válasz már egy sokkal selymesebb hangtól származik: "Passarino, elmehetsz! Mert a csapdám kész, és a zsákmányra vár." Majd megjelenik a mit sem sejtő Christine a színpadon. A csuklyás rém lassan bejön, majd mindent elsöprő hanggal énekli:

"Itt vagy nálam, idehozott egy titkos vágy
Az a vágy, ami szunnyadt a lelkedben
Mélyen...
Mélyen...
Nincs más célod, mint hogy itt töltsd az éjszakát
Lelked mélyén már sejtetted régen,
Hogy csábító tervemnek nem állhatsz ellen
Hát itt vagy most nálam és nincs visszalépés,
Ez döntés
Kész döntés

Túl késő, hogy visszalépj, a játszma eldőlt
És régen távol jár a józanság
Túl késő, hogy visszatérj
Megszűnik minden, mi fontos volt s helyébe lép a vágy
Vérünk vad száguldásba kezd, és minden perc mámort ígér
Eltölt egy forró, édes érzés
Túl késő, hogy visszanézz, hiába minden
A kettőnk sorsa úgyis rég eldőlt,
Hogy visszafordulj, túl késő"

Gyakorlatilag ugyan úgy a Fantom hangjának elsöprő vonzerejének lehetünk tanúi, mint a filmben, de némileg rontja a képet a fekete zsák-csuklya és hatalmas köpeny. Mindenesetre a verse végére Christine is tudja már, ki áll vele szembe. Először menekülni akar, de aztán elhatározza: belemegy a játékba.:

"Itt volnánk hát, a szavak ideje most lejárt
Többet mond minden szónál, ha rám nézel
Némán...
Némán...
Eljött végre a perc, mire szívünk várt
Mit a képzelet sejteni engedett:
Egymásba olvadó két forró test
Hát most itt vagyok veled és nincs már visszaút
Ez már döntés
Kész döntés

Túl a végső fordulón
A szégyen elszáll
És pusztító vad szenvedély tör ránk
Túl azon, mi rossz s mi jó
Csak az a kérdés, hogy meddig tart
Míg fellobban a láng
Hol harsan fel a hívó jel
Mikor lesz teljessé a tűz,
Mely egymás karjaiba űz majd"

A Fantom issza Christine szavait, hatalmas szenvedély lesz úrrá rajta. A dal végén már egymás karjaiban állnak, a férfi érzelem ittasan öleli a lányt, szerelmet vall, majd jön a hirtelen változás. Christine letép a Fantom maszkját parókájával és először a darab folyamán megpillantjuk a szörnyű valóságot. Eltorzult, koponya szerű arc, hegekkel borítva. Rémes, ijesztő, szívbemarkoló. Egy riadt rémet látunk, aki magával ragadja leleplezőjét a kialakult káoszban.

Következő kép, a Fantom maga után rángatja Christine-t és közben kérdőre vonja, hogy miért érdemelte ezt a számkivetett sorsot. A színház dolgozói közben a nyomukba erednek, hogy elkapják a gyilkost. Raul is követni igyekszik szerelme el rablóját. Ez hasonló a filmes megoldáshoz, csak a különböző menekülő és üldöző csoportok egymást váltják a színen.

Megérkezünk ismét a Fantom rejtekére. Kiemelkedik a földből az orgona, a rácsok lezuhannak. Christine csapdába esik. Megkezdődik a végső küzdelem.

Hasonlóan folynak le az események, mint a filmben. Christine és a Fantom szópárbaja, kölcsönös számonkérések, majd megérkezik Raul. Ő is belesétál a Fantom csapdájába, így kiszolgáltatja szerelmét a rémnek. A darab legdrámaibb jelenete. Három érzelmileg felkavart ember, és egy végzetes szerelmi háromszög, aminek központjában Christine áll, a naiv kislány, akinek választania kell gyermekkori szerelme, Raul és mestere, a varázslatos Fantom között. Tudja, csak rosszul dönthet, de végül megadja az Angyalnak, amire vágyik és megcsókolja. Lehet, hogy tettének kiváltó oka az volt, hogy megmentse Rault a Fantom bosszújától, ám amint megtörténik a csók, egy pillanatra mintha elbizonytalanodna. A Fantom a váratlan gesztustól teljesen összeomlik. A nem tapasztalt gyengédség annyira szíven üti, hogy nem képes elviselni. Elengedi Rault és mielőbbi távozásra utasítja a párt.

Magába roskad, némán áll és zokog. Hirtelen magától megindul a zenélő doboz és a dallamot halkan, remegő hanggal énekli ő is: "Maszkabál, papírálarc kavalkád. Maszkabál, rejtsd el arcot, így senki rád nem ismer." Könnyes szemmel néz fel, szinte megérezvén, hogy valaki áll előtte. Christine visszajön, és kezébe helyezi a jegygyűrűt, amit még elrablásakor erőszakolt ujjára a férfi. "Szeretlek, Christine!" -hangzik az elgyötört vallomás, de a lány nem maradhat. Lefejti a szorító kezeket csuklójáról és kifut a színről.
Felhangzik a sötét jóslat, utolsó szavakként megtöltve a teret:

"Amíg élsz
A hangom elkísér
Rám nem vár más
Csak szótlan néma lét"

Az orgona lassan besüllyed ismét a föld alá. A Fantom még egyszer utoljára látjuk, amint hatalmas, sötét köpenyébe burkolózva hátat fordít nekünk, majd mikor Meg Giry befut és lerántja a köpenyt, már nem találunk ott semmit, csak a fehér maszkot és egy szál rózsát. Az ifjú balerina felveszi a két tárgyat, előrehozza a színpad közepére, leteszi, mögéjük térdel és mosolyogva elréved a távolba.

Így ér véget egy siker darab. És mindenki sejti, érzi, sőt tudja, ez nem a vég. Ez egy mély titok kezdete, amit már csak a képzeletünk szőhet tovább. Mert tudjuk, míg élünk, a hang elkísér...

Az Operaház Fantomja - A magyar darab (első felvonás)

Kétségtelenül életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, mikor Az Operaház Fantomját először láthattam élőben a Madách Színházban. Valami különös csoda folytán a 6. sorba sikerült jegyet vennünk. Akkoriban még vidéki voltam és valahogy lehetetlen volt jó szereposztásra (Csengeri Attila főszereplésével) jegyet szerezni. Tudtam, a sors is azt akarja, hogy én aznap este ott legyek. 2008 februárja volt. Alig fél éve ismertem a főszereplő színészt, mégsem emlékszem ma már másra abból az előadásból, csak rá. Pontosabban azokra az érzésekre, amiket keltett a játéka. Borzongató volt, főleg, mikor a Fantom hangja mindig máshonnan szólalt meg és néha egészen olyan volt, mintha mögöttem állna. Fantasztikus! Emlékszem, mikor Christine lerántotta a Fantom maszkját, én annyira megijedtem, hogy belerázkódott a szék is. És a végén, mikor az eltorzult arc immár teljes valójában megjelenik... félelmetes, borzalmas. Aztán már csak egy megtört embert láttam a színpadon és együtt sírtam vele, mikor énekelte: "Maszkabál, rejtsd el az arcod, így senki rád nem ismer." Ez volt az első élő-fantom élményem, ezért ennyire szétesett, zavaros. Érzelmileg rendkívül mély benyomást tett rám, de nem emlékszem másra abból az előadásból. Azóta többször is láttam, így tudok róla teljes körű, összeszedettebb leírást is adni. Néztem már a karzat különböző oldalairól és az 5. sor közepéről is, de a legutóbbi élményem, ami a legmeghatározóbb szintén, az első sor közepe volt. Ezt írom le...

2010. június 8.-án este mentem megnézni a Madách Színházba a Fantomot. Tapasztalataim alapján a legjobb szereposztást kaptam:
Csengeri Attila - Fantom
Mahó Andrea - Christine
Bot Gábor - Raul
Korábban már volt szerencsém minden más szereposztással is megnézni, különböző variációkban, de én őket tartom a legjobbaknak karaktereikben.
Első sorból nézni egy darabot önmagában is hatalmas élmény tud lenni, nem sokan szeretik, mert túl közvetlen kapcsolat alakul ki a színészek és a nézők között. Bevallom, engem ez inspirál. Amint helyet foglaltam a jobb 11.-es széken, tudtam, hogy egy katarzis vár rám. Aztán megérkezett a karnagy és elkezdődött.

Első felvonás, első szín: árverés a kopott, régi Operaházban. Ez egy az egyben megegyezik a filmbéli jelenettel. Ott láthatjuk az idős Rault és Madame Giry-t is. Megkezdődik a licitálás, különböző tételek váltják egymást, jobbára ugyan azok, amiket a filmben is láthattunk: egy régi plakát, egy koponyákkal és fapisztolyokkal díszített tárgy, aztán jön az eltérés. Megjelenik a zenélő doboz, de itt nem a cintányéros majmot láthatjuk, hanem egy gyönyörűen kialakított világító és zenélő épület makettjét. Az Operaház kicsinyített mása, amely a "Maszkabál" jól ismert dallamát ciripeli. Csodás tárgy. A licitet Raul nyeri, és ahogy a filmben is, magához kéri a tárgyat és elénekli szolid kis emlék dalát Christinhez. Aztán jön a 666.-os tétel: egy csillár, amihez hajdani fájdalmas emlékek szövődnek a jelenlévőkben. És ahogy a filmben is, a csillár megindul fölfelé, felzeng a jól ismert dallamjáték, amely betölti a teret és a lelkünkig hatol. Ahogy a csillár emelkedik, a háttér megváltozik: először egy nézőteret idéző festett vászon húzódik fel a távolban, majd szép lassan helyére áll a díszlet és kibontakozik Hannibál udvara. La Carlotta megjelenik hátul és kezébe egy bábú fejével erőteljes léptekkel odajön egészen a színpad széléig és zengő áriába kezd. Az az a hang olyan erővel szól, olyannyira elsöprő, hogy a lélegzetem is eláll. Aztán sorra jönnek be a táncosok, kóristák, elindul a történet. Megjelennek az újdonsült igazgatók. Minden ugyan úgy, ahogy a filmben is. Megtörténik a szólisták bemutatkozása, Carlotta belefog a "Gondolj rám"- áriába, de ugyan úgy rázuhan az egyik háttér, aminek kapcsán mindenki riadtan suttogja a Fantom nevét. A primadonna elvonul, Christine ugyan úgy be lesz ajánlva, és végre felhangzik a gyönyörű ária egészben. Mahó Andi varázslatos hangja betölti a teret és a szívem megtelik szépséggel. Raul immár fiatalon bravózik az erkélyen és elindul a találkozóra.

Öltöző jelenet: sejtelmesen, a távolból (mégis valahogy egészen közel) felhangzik a Fantom hangja: "Bravi, bravi, bravissimi". Borzongás jár át. Érzem, nincs sok hátra, és az előttem álló tükörből egy arc fog kibontakozni. De előtte még Christine és Meg duettje és persze megjön Raul is. A darabban a fiatal naiva nem emlékszik rögtön gyermekkori szerelmére, így sokkal hitelesebb a korábbi emlékek felidézése kettejük énekében. Raul boldogan, szinte szárnyalva távozik. És hirtelen jön a parancsoló hang, amely haragosan, lángolóan kel szárnyra: "Ostoba sznob, nem érted rajong, őt csak a fény vonza..." Érzem, tudom, már ott van közel. És tényleg, Christine kérlelésére megjelenik a tükörben az álarcos idegen, akinek hangja selymesen csábító és vonzó. Christine eltűnik a tükörben a Fantommal, Raul hiába ront be az öltözőbe, ott már nem talál senkit, de a gyanú első szikrája megjelenik, mert immár nem csak Christine-t szólítja, hanem utolsó szavával az "Angyal"-t hívja.

Aztán megindul a titokzatos utazás. A nagy duett zeng és közben látjuk, ahogy a Fantom és Christine a különböző átjárókon, földalatti alagutakon mennek keresztül és megjelenik végül a várva várt csónak. Rejtélyes, füstös vízzé válik a színpad, szerte gyertyákkal megvilágítva. Varázslatos, szinte érzem a tó illatát. A dal végére megérkeznek a Fantom rejtekhelyére. Nincs sok minden ott. Rácsok a fal mentén, egy hatalmas, díszes orgona és egy kisebb, szintén barokk stílusú asztal, amin levelek, kották és a zenélő kicsi operaház. A Fantom minden varázs és bűverejét latba véve arra készteti Christine-t, hogy olyan magasságokban énekeljen, ami emberi ész fel sem foghat: "Énekelj, ó angyala a zenémnek", majd egy végső sikoly és Christine elalél. A férfi felkarolja és megmutatja neki birodalmát: gyönyörű, mély, fájdalmas és varázslatos dallamok kelnek életre, felhangzik az "Éj zenéje". A zene irodalom legszebb alkotása. Christine már nincs is magánál teljesen. Csak tűri, hogy valami idegen hatalom eluralkodjon testén és lelkén. Majd, mikor a Fantom feltárja előtte terveit, vágyait, a sokk és a felkavaró élmény hatására a lány elájul. A Fantom hirtelen megijed és korholja magát, amiért így bánt a lánnyal. Karjaiba emeli és a csónakba fekteti őt, majd visszavonul és megpróbálja zenébe önteni a benne élő lángot.

Christine nem soká magához tér, ez a rész hasonlatos a filmhez. Halványan felidéződnek benne az elmúlt percek, órák, de immár nem a titokzatos Angyalt látja, csak egy férfit. Elhatározza, meg kell tudnia, kit rejt a maszk. Itt azonban nem kezdi el célja érdekében cirógatni az idegent, ahogy az a filmben történt, hanem egyszerűen visszafekszik a csónakba és megvárja, míg az odamegy hozzá, hogy betakarja. Ekkor hirtelen letépi a maszkot. Döbbenetes ordítás hangzik fel, csontig hatol, beleremegek. A Fantom égtelen haragra gerjed, de valahogy ez nem is annyira harag, mint inkább kétségbeesés. Miután kikelve magából megfenyegeti Christine-t, lassan lenyugszik és ezzel együtt teljesen összetörve a földre roskad. Félve, mégis könyörgőn, négykézláb áll és remegő kézzel veszi el a felé nyújtott álarcot. A kétségbeesés egyik pillanatról a másikra eltűnik, ismét az erős, szikár férfi áll előttünk, aki ellentmondást nem tűrőn magával viszi a lányt a felszínre, vissza, a valóságba.

Következő kép: az igazgatók irodája. Egy az egyben ugyan az a jelenet, mint a filmben, csak itt nem az Operaház előterében tombol mindenki Christine miatt, hanem egy irodában. Szép lassan megtelik a terem: a két igazgató, Raul, La Carlotta, Piangi, Madam és Meg Giry. Felhangzanak a számon kérő levelek, ami különlegessége a darabnak, hogy mikor a Fantom hangját halljuk a leveleknél, ő az igazgatói szoba tükrében jelenik meg, ahol persze senki nem láthatja, csak a közönség és a hangja ismét mindenhonnan szól. Lenyűgöző. Mint egy igazi tünemény. Ott van, de még sem. Előjön a sötétből, majd az ismét elnyeli. A Primadonna dala is itt hangzik el, a szereplők kijönnek a színpad szélére és mindenki énekli a maga sorait. Az egész általában egy zűrzavar szokott lenni, de ott, az első sorban, értelmet nyertek a sorok. Megtudtam például, hogy Raul végig arról énekel, hogy Christine miféle Angyal bűvkörébe kerülhetett, miközben vele párhozamosan az igazgatók ugye Carlottát éljenzik.

Következő jelenet: Il Muto. Ugyan az ismét minden, mint a filmben. Rizsporos parókás figurák, a díszlet... egészen a Fantom közbe avatkozásáig. Itt ugyanis végre értelmet nyer a Fantom azon kijelentése, hogy: "Béka? Madame. Talán ön a béka", ugyanis ezt követően Carlotta szó szerint brekegni kezd. (Hozzá kell tennem, hogy itt Csengeri Attila egy sajátos kis humoros szálat vezet be, mikor a "Béka" felkiáltását elnyújtja és sajátos magasságban mondja. Kifejezetten viccesen, de korán sem a jelenet rovására) Aztán megjelenik Bouquet felakasztott hullája, kitör a káosz, mindenki menekül.

Következő kép: az Operaház teteje. A háttérben a kupola élethű nagyságban emelkedik ki, az előtérben megjelenik egy csapóajtón keresztül a két szerelmes. Christine riadtan magyaráz, Raul határozottan csitítja. Elhangzik a jól ismert szerelmi duett: "Csak ennyit kérek én". De a Fantom hangja itt is jelen van, ám nem úgy, mint a filmben egy ló szobor fara mögött. Nevetséges az a rész. Nem. Itt senki nem is sejti, honnan, merről figyelhet. Aztán mikor a szerelmesek elmennek, a háttérben, a kupola tetején az egyik szobor megmozdul és egy emberi alak bontakozik ki belőle. Megdöbbentő. Korábban bárhogy is pásztáztam, nem fedeztem fel ezt a trükköt, de a Fantom olyan nagyszerűen beleolvadt a többi szobor közé, hogy nem is lehetett felismerni. Aztán persze ahogy közeledik a színpad széle felé, elgyötörten, csalódottan, elárultan énekel, bánata fokozatos haraggá alakul. Leereszkedik a kupola előtti állványzatra, amely lassan, fokozatosan kiemelkedik a színpadról fel, a magasba. Onnan szól rettenetes haraggal: "Szenvedj, csak ezt kívánom én!" És érzem, ahogy rettegés lesz úrrá rajtam, majd egy váratlan, elnyújtott kiáltás: "Meeeenj!" és a háttérben lezuhan a csillár hatalmas robajjal.
A függöny legördül, vége az első felvonásnak.

(folyt. köv.)

Az Operaház Fantomja - A film

Eltérőek a vélemények a filmet illetően. Annyi bizonyos, hogy közömbösen csak azokat hagyja, akik nem érdeklődnek a musical, vagy a történet iránt.
A két fő vélemény: tetszik, vagy nem tetszik. Na de az az igazán érdekes kérdés, hogy melyik, miért?! Vegyük talán előre azokat, akiknek nem tetszik. Ebbe nem tudok saját véleményt szőni, mivel én a másik oldalon állok, de beszélgetéseimből le tudtam szűrni néhány reális indokot. Összességében a legfőbb vád a giccs volt. Túl soknak titulálták a képi megjelenést, túl arany, túl bordó, minden túl szép. Az is tény, és ezt én is belátom, hogy a Fantomot alakító Gerard Butler "elcsúfítva" sem eléggé ijesztő, vagy csúnya. Maszk nélkül tulajdonképpen csak néhány heg látszik az arcának bal felén, illetve a szemét optikailag megnövelték sminkkel, vagy kontaktlencsével (nem tudom). Haja is viszonylag sok van paróka nélkül is, a könyvben leírt rémalakra távolról sem hasonlít. Ez valóban elég nagy hiba. A másik alapvető probléma, hogy a film tele van pozőr jelenetekkel. Ennek legszembetűnőbb formája a Fantom folytonos köpeny lendítése, ami időnként már egészen Zorro beütést kölcsönöz neki. Látványos, de felesleges. Gyakorlatilag végig a film alatt sokkal inkább hajaz egy Don Juan-ra, semmint egy torzszülött alakra. Ami a hangi adottságokat illeti... no igen. Azt még a süket is hallja, hogy Gerry nem musical énekes. A hangja nyers, képzetlen, de szépen szól. Viszont ismét durván eltér a könyvbeli leíráshoz, ahol a Fantomnak olyan különleges hangi adottságokkal kell rendelkeznie, amivel elvarázsolja, elbűvöli a népet. Skót Fantomunk hangja rendkívül férfias, száraz, vonzó, az én ízlésvilágomhoz közel áll, de be kell ismerni, hogy a színdarabban nem osztanám rá a szerepet. Ez egy újabb bizonyítéka, hogy filmben bármit lehet. Na meg nem is nagyon sírhatunk emiatt, hiszen maga a mester, Andrew Lloyd Webber kísérte végig a felvételeket, illetve ő maga hallgatta meg Butlert, úgyhogy ha neki megfelelt, mi sem mondhatunk mást.

Christine törékenysége nem annyira jön le, a hangja sok helyen nagyon határozott, mély és öblös is tud lenni, de a felső hangfekvés csodásan cseng. Egy 18 éves lánytól ez azért nem semmi. Bár az is kétségtelen, hogy ha megcsinálnák a Fantom folytatását, ahol már kifejezetten operai vonalat képvisel a női főszerep, ez a lány nem tudna helyt állni. Emmy Rossum tehetséges színésznő, nem hiszem, hogy ezt bárki kétségbe vonná, bár meg kell állapítani, hogy a felvételről menő dalok sok esetben sokkal több érzelmet mutatnak, mint ami ennek a lánynak az arcán mutatkozik adott esetben. Ez meglehetősen hangulatromboló hatású.

Raul... na igen. A tipikus nyálas karakter. Legalábbis a filmben mindenképp. Leginkább a "herceg fehér lovon" típust húzták rá (ez egyértelműen meg is mutatkozik a temetős jelenetnél). A könyvben nem igazán bontják ki az ő személyiségét, így nehéz lenne megítélni, hogy mennyiben tér el, vagy egyezik meg. Talán tényleg csak azt hoznám fel ellene, hogy túlzottan "idealizált" lett. A mindig tökéletes haj, na meg, hogy mikor csapdába esik a föld alatti katakombában, rögtön tudja hogyan szabadulhat ki. Ráesik a rács és ő azonnal tudja, mit kell eltekerni, hogy kijusson és azt is tudja, merre kell mennie. Nevetséges.
A többi karakter szerintem elenyésző hibákat vét, már ha vét, nem különösebben hívják fel a figyelmet magukra.

Ami a filmes bakikat illeti: számomra a legnagyobb, a mai napig idegesítő hiba, hogy mikor a Fantom elviszi magához Christine-t, és nagy átéléssel énekli a "Music of the Night" sorait, totálban látszik a kamera árnyéka rajtuk, ahogy elhalad előttük. Ez egy olyan fatális bénaság, hogy még én is azt mondom: "ne már". De az is tény, hogy az egész Fantom-lak egy giccsparádé. Jó gondolatból épült ki a díszlet maradványokkal, függönyökkel, gyertyákkal, de túl gazdag, túl fényűző lett.
Na igen, összességében valóban a giccs parádé jellemzi a filmet.

De! És akkor most jön az, hogy miért is imádom annyira... Ez alapvetően egy romantikus film. Mind a témáját, mind a kivitelezését nézve. Nem azzal a céllal készült, hogy hűen ábrázolja a Fantom történetét, de még csak nem is a színdarab filmre vitele volt a cél, egyszerűen csak adott volt a zene és írtak hozzá egy keretsztorit. Szép lett. Hangulatos, magával ragadó. Lehet, hogy a hangok nem tökéletesek, nem hűek a leírásokhoz, de ha valaki előítélet, vagy előzmény nélkül nézi meg, képes élvezni. Egy szerelmi háromszögről szól, amiben egy erős, de lélekben megtört férfi szerelmes lesz a fiatal tehetséges naivába, akit viszont gyengéd szálak fűznek gyerekkori szerelméhez, egy világfihoz. Az érzelmek hömpölygő áradata ez az egész. Szerelem, álom és valóság közti út, küzdelem, csalódás, kitaszítottság, mély és sötét árnyak, titkok, félelmek... csupa-csupa érzés. És persze ott van mellette ez a zseniálisan kialakított és megírt zene, ami önmagában is olyan hatást vált ki az emberből, hogy azt nehéz ép ésszel feldolgozni. Mert milyen elementáris zenei erő az, ami önmagában is bemutatja a szenvedély minden fokát?! Lágy dallamok, viharok, cikázó hangok és csodás dallamívek... Tény, hogy ha ez nem lett volna a történt alatt, a film nem érne sokat. De ez az együtt es kép-hang hatás képes volt egy olyat alkotni, ami jelentős mérföldköve marad azért a film irodalomnak is.

Könyvek

Olvastam évekkel ezelőtt Gaston Leroux könyvét, amit a "hivatalos" Fantom történetnek neveznek. Annyiban igaz, hogy dokumentum szerűen közli a történeten, de a Fantom életére csupán utalásokat ad. Számomra túl száraz, sokkal inkább krimi jellegű, ami idegenné teszi a történetet.

Később azonban egy barátomtól kölcsön kaptam Susan Kay: Fantom című könyvét, ami tulajdonképpenn egy fanfiction. Az írónő mintegy 600 oldalon keresztül mutatja be Eric, a fiú életét, aki torz szülöttként jött a világra és kitaszítottként élt le az életét, míg nem a kegyetlen sors nem csak a külsejét, de a lelkét is eltorzította és végső menedékét a párizsi Operaházban lelte meg. Így született meg az operaház Fantomja. Ami számomra varázslatossá teszi az egész könyvet, hogy hihetetlen élethűen írja le ennek a titokzatos karakternek a megszületését, életét, szenvedéseit, érzelmeit, küzdelmeit...És mindezt úgy, hogy mindig más-más szereplő szemével mutatja. Zseniális szerintem. Persze abszolút a romantikus regény kategória, de sokkal könnyebb olvasható számomra és túlzás nélkül állíthatom, hogy az egyik legjobb könyv, amit eddig olvastam. Aki kicsit is érdeklődik a Fantom története iránt, mindenképp próbálja megszerezni ezt a könyvet.

The Phantom of the Opera

Bevezető

Bár "Az operaház fantomja" egy olyan téma, ami kifogyhatatlan, és örökös, mégis úgy gondolom, érdemes egy újabb blogot nyitni számára. Ez nem csak a filmről, vagy a könyvről, vagy a darabról fog szólni. Hanem mindegyikről, úgy, ahogy mi látjuk. Mindenkinek szíve joga eldönteni, érdekli-e, vagy sem.
Táruljanak fel hát az Operaház titokzatos kapui...