Az Operaház Fantomja - A film

Eltérőek a vélemények a filmet illetően. Annyi bizonyos, hogy közömbösen csak azokat hagyja, akik nem érdeklődnek a musical, vagy a történet iránt.
A két fő vélemény: tetszik, vagy nem tetszik. Na de az az igazán érdekes kérdés, hogy melyik, miért?! Vegyük talán előre azokat, akiknek nem tetszik. Ebbe nem tudok saját véleményt szőni, mivel én a másik oldalon állok, de beszélgetéseimből le tudtam szűrni néhány reális indokot. Összességében a legfőbb vád a giccs volt. Túl soknak titulálták a képi megjelenést, túl arany, túl bordó, minden túl szép. Az is tény, és ezt én is belátom, hogy a Fantomot alakító Gerard Butler "elcsúfítva" sem eléggé ijesztő, vagy csúnya. Maszk nélkül tulajdonképpen csak néhány heg látszik az arcának bal felén, illetve a szemét optikailag megnövelték sminkkel, vagy kontaktlencsével (nem tudom). Haja is viszonylag sok van paróka nélkül is, a könyvben leírt rémalakra távolról sem hasonlít. Ez valóban elég nagy hiba. A másik alapvető probléma, hogy a film tele van pozőr jelenetekkel. Ennek legszembetűnőbb formája a Fantom folytonos köpeny lendítése, ami időnként már egészen Zorro beütést kölcsönöz neki. Látványos, de felesleges. Gyakorlatilag végig a film alatt sokkal inkább hajaz egy Don Juan-ra, semmint egy torzszülött alakra. Ami a hangi adottságokat illeti... no igen. Azt még a süket is hallja, hogy Gerry nem musical énekes. A hangja nyers, képzetlen, de szépen szól. Viszont ismét durván eltér a könyvbeli leíráshoz, ahol a Fantomnak olyan különleges hangi adottságokkal kell rendelkeznie, amivel elvarázsolja, elbűvöli a népet. Skót Fantomunk hangja rendkívül férfias, száraz, vonzó, az én ízlésvilágomhoz közel áll, de be kell ismerni, hogy a színdarabban nem osztanám rá a szerepet. Ez egy újabb bizonyítéka, hogy filmben bármit lehet. Na meg nem is nagyon sírhatunk emiatt, hiszen maga a mester, Andrew Lloyd Webber kísérte végig a felvételeket, illetve ő maga hallgatta meg Butlert, úgyhogy ha neki megfelelt, mi sem mondhatunk mást.

Christine törékenysége nem annyira jön le, a hangja sok helyen nagyon határozott, mély és öblös is tud lenni, de a felső hangfekvés csodásan cseng. Egy 18 éves lánytól ez azért nem semmi. Bár az is kétségtelen, hogy ha megcsinálnák a Fantom folytatását, ahol már kifejezetten operai vonalat képvisel a női főszerep, ez a lány nem tudna helyt állni. Emmy Rossum tehetséges színésznő, nem hiszem, hogy ezt bárki kétségbe vonná, bár meg kell állapítani, hogy a felvételről menő dalok sok esetben sokkal több érzelmet mutatnak, mint ami ennek a lánynak az arcán mutatkozik adott esetben. Ez meglehetősen hangulatromboló hatású.

Raul... na igen. A tipikus nyálas karakter. Legalábbis a filmben mindenképp. Leginkább a "herceg fehér lovon" típust húzták rá (ez egyértelműen meg is mutatkozik a temetős jelenetnél). A könyvben nem igazán bontják ki az ő személyiségét, így nehéz lenne megítélni, hogy mennyiben tér el, vagy egyezik meg. Talán tényleg csak azt hoznám fel ellene, hogy túlzottan "idealizált" lett. A mindig tökéletes haj, na meg, hogy mikor csapdába esik a föld alatti katakombában, rögtön tudja hogyan szabadulhat ki. Ráesik a rács és ő azonnal tudja, mit kell eltekerni, hogy kijusson és azt is tudja, merre kell mennie. Nevetséges.
A többi karakter szerintem elenyésző hibákat vét, már ha vét, nem különösebben hívják fel a figyelmet magukra.

Ami a filmes bakikat illeti: számomra a legnagyobb, a mai napig idegesítő hiba, hogy mikor a Fantom elviszi magához Christine-t, és nagy átéléssel énekli a "Music of the Night" sorait, totálban látszik a kamera árnyéka rajtuk, ahogy elhalad előttük. Ez egy olyan fatális bénaság, hogy még én is azt mondom: "ne már". De az is tény, hogy az egész Fantom-lak egy giccsparádé. Jó gondolatból épült ki a díszlet maradványokkal, függönyökkel, gyertyákkal, de túl gazdag, túl fényűző lett.
Na igen, összességében valóban a giccs parádé jellemzi a filmet.

De! És akkor most jön az, hogy miért is imádom annyira... Ez alapvetően egy romantikus film. Mind a témáját, mind a kivitelezését nézve. Nem azzal a céllal készült, hogy hűen ábrázolja a Fantom történetét, de még csak nem is a színdarab filmre vitele volt a cél, egyszerűen csak adott volt a zene és írtak hozzá egy keretsztorit. Szép lett. Hangulatos, magával ragadó. Lehet, hogy a hangok nem tökéletesek, nem hűek a leírásokhoz, de ha valaki előítélet, vagy előzmény nélkül nézi meg, képes élvezni. Egy szerelmi háromszögről szól, amiben egy erős, de lélekben megtört férfi szerelmes lesz a fiatal tehetséges naivába, akit viszont gyengéd szálak fűznek gyerekkori szerelméhez, egy világfihoz. Az érzelmek hömpölygő áradata ez az egész. Szerelem, álom és valóság közti út, küzdelem, csalódás, kitaszítottság, mély és sötét árnyak, titkok, félelmek... csupa-csupa érzés. És persze ott van mellette ez a zseniálisan kialakított és megírt zene, ami önmagában is olyan hatást vált ki az emberből, hogy azt nehéz ép ésszel feldolgozni. Mert milyen elementáris zenei erő az, ami önmagában is bemutatja a szenvedély minden fokát?! Lágy dallamok, viharok, cikázó hangok és csodás dallamívek... Tény, hogy ha ez nem lett volna a történt alatt, a film nem érne sokat. De ez az együtt es kép-hang hatás képes volt egy olyat alkotni, ami jelentős mérföldköve marad azért a film irodalomnak is.